Esélyegyenlőség

Fogyatékossággal élő vizsgázóink számára is igyekszünk biztosítani az egyenlő esélyeket. A jelentkezést követően szíveskedjen eljuttatni az orvosszakértői vélemény másolatát a választott vizsgahelyre. Kérjük, csatoljon hozzá egy kérvényt, amelyben leírja, hogy milyen segítségre lenne szüksége a vizsgán. Utólagosan leadott igazolás alapján nem vehetők igénybe a kedvezmények. Az eljárás díjtalan.

A következő könnyítésben részesülhetnek a jelöltek:

Diszlexia, diszgráfia esetén

speciális formátumú vizsgaanyagot készítünk: világossárga papíron, nagyobb betűmérettel és sorközzel szerepelnek a feladatok a könnyebb olvashatóság érdekében. A vizsga időtartama 30%-kal meghosszabbítható. Diszgráfia esetén ez az olvasott és a hallott szövegértésre, valamint az írásbeli kommunikációra vonatkozik, diszlexia esetén az olvasott és a hallott szövegértést érinti.

Halláskárosodás esetén

a hallásértés szövege kettő helyett három alkalommal kerül lejátszásra. Lehetőség van fülhallgató igénybe vételére, illetve kérhető a külön teremben történő hangos lejátszás is. Kifejezetten súlyos hallássérülés esetén (orvosi szakvélemény alapján) kérésre felolvasó szaktanárt biztosítunk, így téve lehetővé a szájról olvasást. Ha a jelölt igényli, vizsgázhat partner nélkül a szóbeli kommunikációs készségből.

Látássérülés esetén

speciális formátumú vizsgaanyagot készítünk: nagyobb (megválasztható) betűmérettel és sorközzel szerepelnek a feladatok a könnyebb olvashatóság érdekében. A szóbeli kommunikáció kivételével a vizsgarészek időtartama 30%-kal meghosszabbítható.

Vak vizsgázónak

a hallott szövegértés vizsgarészen segítő személy állhat rendelkezésére, aki lejátssza a felvételt, majd felolvassa a kérdéseket. Az írásban mért készségek esetén a jelöltnek rendelkeznie kell saját, írás-beszéd átalakító laptoppal.

Mozgáskoordinációs zavar esetén

a nehézkes kézírás helyett megengedett a saját laptop használata, ebben az esetben papír formátum helyett CD-n biztosítjuk a feladatsort. A szóbeli kommunikáció kivételével a vizsgarészek időtartama 30%-kal meghosszabbítható.

ECL Vizsgaközpont honlapján: http://ecl.hu/pages/template2.aspx?id=7979